Vissza a főoldalra  
 
 
 
   Keresés  
KüldetésünkGalériaSzavazás
Híreink
 
 
Egykori tartozóból alpolgármester
Időnként felhalmozódtak Pető Tibor tartozásai
2011.04.22.
Jelentős tartozásai voltak az önkormányzat felé Pető Tibornak pár évvel ezelőtt. Ez derül ki egy birtokunkba került egyébként nyilvános , a polgármesteri hivatal által jegyzett, a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottságnak készített anyagból. Az anyag a ma már alpolgármesterként regnáló akkori lakásbérlő egyik kérelmével foglalkozik.

Még 2002-ben kapta meg Pető Tibor a Szent István tér 3. (ismertebben a „Toronyház”) egyik 54 m2-es bérlakását a várostól, majd 2007. szeptemberében ismét elnyerte 5 évre a lakást, akkor már piaci lakbér megállapításával. A polgármesteri hivatal 2008. szeptemberi előterjesztéséből kiderül, Pető nem kötötte meg a piaci bérleti szerződést az önkormányzattal, és mint az anyagban olvasható „Pető Tibor a kaució megfizetésének nem tett eleget, a lakásból nem költözött ki.” Mint írták, „A többszöri felszólításra — hogy a lakásból vagy költözzön ki, vagy fizesse be a kauciót és kösse meg a szerződést az Önkormányzattal — ismét kérelemmel fordult a Vagyonhasznosítási Osztályhoz, hogy a lakásból kiköltöznek — építkeznek — viszont az önkormányzattól 500.000 Ft-ra tart igényt …”. Az anyag szerint Pető Tibor fizetési készsége nem rendszeres, időnként tartozása felhalmozódik.

A gazdasági bizottság elé azért készült az ominózus előterjesztés, mert Pető a még 2003-ban elvégzett felújítási munkák ellenértékéből kért vissza a várostól 500.000 forintot. A bizottság 6 igen, 3 nem és 1 tartózkodással Harmati Ferenc javaslatára 300.000 forintot szavazott meg Petőnek, amely összeget csak részben kapta meg, hiszen abból levonták a jelentős városi tartozásait.

Csak Petőnek fizettek vissza?

Az egyik akkori bizottsági tag hírlevelünknek elmondta, hogy ő azért nem szavazott igennel, mert egyetértett az előterjesztésben vastagítással és aláhúzással jelölt mondattal, miszerint a bérlőnek kötelessége a szerződés szerinti kötelezettségének teljesítése (értsd: karbantartás, burkolatok, berendezési tárgyak javítása), és ezek a bérleti jogviszony megszűnése után a bérbeadó, azaz az önkormányzat felé nem kerülnek elszámolásra. A bizottsági tag emlékeztetett rá, hogy szerinte ilyen kifizetésre az elmúlt kb. 10 évben csak Pető Tibor esetében került sor, pedig időközben többen leadták lakásukat.

A döntést hozó akkori gazdasági bizottságban elviekben Bóth János és Csereklye Károly által előterjesztett bizottsági tagok voltak többségben. Köztük volt Csuka István is, aki ma Pető Tiborral együtt ül a helyi Fidesz frakcióban.

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője, Lázár János egyik TV interjújában két hete így fogalmazott egy saját korábbi kijelentéséről: „A „helyi politikai elitről”, a helyi közélet képviselőiről beszéltem, akikkel szemben elvárás, hogy a saját életükben példát mutassanak és helytálljanak.” Lázár János biztos nem Vácról beszélt.

Vissza az előző oldalra
 
   
 
Figyelmébe ajánljuk
Repült Vác alpolgármestere – közel millióért, luxusban
Miután megszavazta az önköltséges utazást közpénzen, busines classon utazott Japánba Mokánszky Zoltán
Tovább...
Mely képviselők randalíroztak???
Nyílt levél a kormánypártiak részére
Tovább...
Kamu volt a váci híd ígérete
Még nőhet is a Gödöllői út terhelése
Tovább...
 
             
Kapcsolat | Felhasználási feltételek
A Vácért Lokálpatrióta Egyesület hivatalos honlapja. Minden jog fenntartva. Copyright © 2011